Hegyi Magdolna animációs filmrendező, illusztrátor akrilfestményeiből nyílik kiállítás a művelődési házban november 7-én, szombaton 18 órakor. A Lélektérkép című tárlatot Hegedűs Miklós festőművész nyitja majd meg. A rendhagyó eseményen irodalom, meglepetések és adománygyűjtés is lesz, de megismerkedhetnek Manyival is! A kiállítás berendezése közben kérdeztük Hegyi Magdolnát és Hegedűs Miklóst.

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!

Három zongorista boogie-woogie párbaját hallhatja a közönség, a New Orleans blues műfaj nyomdokain haladva, experimentális dob kísérettel. Ezen az estén fellépnek: Nemes Zoltán, Dániel Balázs és Bacsa Gyula zongoristák, valamint a csapat állandó dobosa, Mezőfi István “Fifi”. A programról Varga Zsoltot, a művelődési ház igazgatóját kérdeztük.

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!

Az Ágról ágra családi zenekar október 11-én, vasárnap ezúttal a húros hangszereket mutatja be a gyerekeknek, melyeket a program után ki is próbálhatnak. A rendezvényről, a zenekar megalakulásáról és az együtt zenélés fontosságáról is beszélgettünk Bussy Gáborral.

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!

Ripoff Raskolnikov, a Hegyhátszentpéteren élő osztrák gitáros, “tiszteletbeli magyar” blueszenész és zenekara ad koncertet Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából az Apáczai Művelődési Házban okt. 3-án, szombaton. A korlátozott nézőszám miatt az eseményt az Apáczai FB oldalán és a PilisTV-ben is élőben tekinthetik meg az érdeklődők. Kép: Ripoff Raskolnikov FB oldal

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!