Jablonkay Mária ezúttal Solymár szakrális történelmébe avatott be bennünket, de a Helytörténeti Gyűjteményben sétálva szóba került a kitelepítés, a nemzetiségek egymás mellett élése, a település közösségi ereje és még az első gyógyszertár története is.
Szerkesztő-riporter: Tamásfalvi Hanna

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!

1970 december 27: megalakul a Helytörténeti Társaság
1972 augusztus 19: megnyitja kapuit a Helytörténeti Gyűjtemény
Dr. Jablonkay István lánya és szellemiségének örököse, Jablonkay Mária mesélte el rádiónknak, hogyan kezdődött a gyűjtés, de kitért a Solymári Vár feltárásának történetére is. A riport második felében teszünk egy sétát az udvaron a történelmi tablók között.
Szerkesztő-riporter: Farczádi Attila

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!

Rendhagyó próbákkal készül a Magyar Örökség díjas Cédrus Táncegyüttes a jubileumi műsorára. Az alapító és aktív tagokon kívül azok is a többiekkel gyakorolnak erre az alkalomra, akik már nem tagjai a csapatnak. Egy ilyen próbán kérdeztük a táncosokat a kezdetekről, a tánc és az ének összetartó erejéről és a hagyományok ápolásának fontosságáról.
Szerkesztő-riporter: Kaszoli Violetta

Ha tetszett kedvelje és ossza meg!