“AJÁNDÉKNAK TEKINTEM, HOGY A SVÁB KÖZÖSSÉG 42 ÉVE BEFOGADOTT” – JAKAB LAJOS, A TEMPLOM TÉRI CBA ÜZLETVEZETŐJE
Egy PEVDI melletti egyszemélyes kisboltban kezdte solymári pályafutását. Jelenlegi munkahelyére elődje, az akkor nyugdíjba készülő boltvezető, Dauner Józsi bácsi hívta, aki őt látta megfelelőnek erre a feladatra. Szívesen emlékszik azokra az időkre, amikor a vásárlók sora a buszmegállóig ért, de volt olyan is, hogy a vevők segítettek neki göngyöleget pakolni. Főnökként munkahelye elsősorban az iroda volt, de gyakran találkozhattunk vele az eladótérben, hiszen a vásárlók között érezte igazán jól […]