HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

JELENTÉS AZ 1862. ÉVI TŰZVÉSZRŐL – GLÁZER JÓZSEF

today2024.04.02.

Háttér
share close

  • cover play_arrow

    JELENTÉS AZ 1862. ÉVI TŰZVÉSZRŐL GLÁZER JÓZSEF

 

1862. évi tűzvészben 61 ház, csűrök, présházak égtek el, valamint kisebb-nagyobb háziállatok váltak a lángok martalékává. A tűz főleg a vagyonosabb gazdák házait érintette, de leégett a plébánialak, valamint az újonnan épült iskola is. A nagy tűzvész emlékére több évtizeden át szokás volt Solymáron a húsvét hétfői, templom körüli körmenet.
A község történetének legnagyobb tűzesetéről 1862. évben Glázer József plébános két levelet is irt gróf Karácsonyi Guidónak, a község földesurának, melyekben a segítségét kérte. A levelek másolatát, a hetvenes években kaptam Dr. Szabadkai József plébánostól. A két levél hiteles leírását tartalmazza az eseménynek, a levelek stílusa, a mondanivaló megfogalmazásának módja hűen kifejezi a kor és a községi plébános, valamint a földesúr közötti viszonyt, a földesúr hozzáállását a község óriási tragédiájához.

„…folyó évi Mártzius 30-án egynegyed egyre az új világ utcában gondatlanságból tűz támadván, mely borzasztó orkán által nevelve fél óra alatt mint a szél száguldott, mint egy 60 házat felemésztett találta az Isteni látogatás a vagyonosabb nagy részét, de érintetlenül nem maradtak házas és házatlan zsellérek, kik közül az elsők mai napig szegénységből az építkezéshez hozzá sem fogtak, különösen leverő, hogy ezen elhamvadt lakások között a plébánia lak, újon épült iskola szóval közös épületek is foglaltatnak…”

Glázer József erőfeszítései nem voltak hiábavalók.
A tűzvész után a templom melletti telken alakították ki a plébános lakását és hivatalát, mellette a templomszolga szolgálati lakását is. A mai Bajcsy-Zsilinszky utca végén, a Dózsa György utca sarkán megépült az iskola tanítói szolgálati lakása. Mindezek hatására elkezdődött a község fejlődése a Templom tér irányába és a község mai központjának kialakulása.

Jablonkay Mária előadása

(képünk illusztráció)

Written by: admin

Rate it

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Az Ön e-mail címe nem lesz közzétéve. A kötelező mezők csillaggal jelöltek


0%