INTERJÚ

„EGY ÉV ALATT NAGYON JÓL ÖSSZESZOKTUNK” – KOZEK BALÁZS INTERJÚ

today2024.02.05.

Háttér
share close

  • cover play_arrow

    EGY ÉV ALATT NAGYON JÓL ÖSSZESZOKTUNK KOZEK BALÁZS INTERJÚ

 

2023. júliusában a Schaumarer Musikanten és a Solymári Férfikórus meghívást kapott egy Wüstenrot-i vendégszereplésre.
Idén február 2-án baráti találkozóra gyűltek össze az együttesek tagjai, hogy a tavaly nyári közös emlékeket felelevenítsék.
Megtekintették Pálfy Sándor közel félórás útifilmjét, amely nagy sikert aratott, majd a Bonivárt Attila, Taller István és Wenczel Mihály készítette csülkös babgulyás következett. Egy kis poharazgatás után persze megszólaltak a hangszerek is és dalra fakadtak a kórustagok.
Néhány percre félrevonultunk Kozek Balázzsal, a zenekar vezetőjével és értékeltük az Újévi koncertet, beszélgettünk az Arany minősítésről és a zenekar aktuális helyzetéről, de szóba került az utánpótlás kérdése is. (az interjú elején azt is megtudhatják, hogy riporterünknek tubás ambíciói vannak)

Written by: admin

Rate it

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Az Ön e-mail címe nem lesz közzétéve. A kötelező mezők csillaggal jelöltek


0%