ÉLŐ ADÁS Rádió Solymár
PISZÁR DÁNIEL, A BABICSEK BERNÁT IFJÚSÁGI DÍJ 2022-ES DÍJAZOTTJA
JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ ÉVADNYITÓ UTCABÁL
MAGAS VÉRNYOMÁS 1. RESZ
“A “MOST MÚLIK PONTOSAN”-T TELJESEN PUNKRA VETTÜK” – RAINBOW PUKE INTERJÚ admin
“A “MOST MÚLIK PONTOSAN”-T TELJESEN PUNKRA VETTÜK” – RAINBOW PUKE INTERJÚ admin
RAINBOW PUKE A PINCEKLUBBAN – KONCERTFELVÉTEL admin
RAINBOW PUKE A PINCEKLUBBAN – KONCERTFELVÉTEL admin
“AZÓTA IS KERESSÜK, HOGY KI AZ A LACI?” – LACIÉK INTERJÚ admin
“AZÓTA IS KERESSÜK, HOGY KI AZ A LACI?” – LACIÉK INTERJÚ admin
KUD-ARC 33 STRAUB ISTVÁN BAMES
Tekintélyes múlttal rendelkezik a solymári Kud-A.R.C. rockklub. Kezdetben helyi fiatalok gyűltek össze Csompi, azaz Csomay Zoltán vezetésével és tartottak bulikat, majd a 2000-es években Varga Zsolt, a művelődési ház jelenlegi igazgatója felkarolta a kezdeményezést és Horváth Veronika Házikóval együtt segítettek az egyesületté alakulásban. A lendületet Straub István Bames, az egyesület elnöke adta meg. Rengeteg maradandó élményt nyújtó programsorozatot szerveztek: Ifjúsági Napok, Chili fesztivál (az első Magyarországon), MUSTRA zenei tehetségkutató, ART-udvar koncertek, Kud-ART pincegaléria kiállítások stb… És ne feledkezzünk meg a Sziget jelenlétről, hiszen a Kud-A.R.C. már a 0. fesztiválon is jelen volt és a következő években sok fiatal solymári zenésznek adott bemutatkozási lehetőséget a Civil színpadon.
A születésnapi bulin fellép a klub “házi zenekara” az MWS, akik egy országos turné, az őszi “Eat Thrash Tour 2023” 4. állomásaként érkeznek ezen az estén haza, Solymárra.
Rajtuk kívül játszik a tavaly kiváló hangulatú koncertet adó speed/punk/thrash kommandó Türböwitch, a lényegretörő, dühös és szókimondó hardcore punkot képviselő Hit by a School Bus és a groove-thrash ‘n’ roll-ban utazó Doomsday Trip is.
A solymári rockklubról egy régebbi riportműsorunkat ITT hallgathatja meg.
Written by: admin
bames kud-arc kud-art pinceklub rockklub straub istván
"Teljesen véletlenül tetszett meg nekünk a Laci név, azóta is keress...
Gróf Karátsonyi Guido 1882-ben alapítványt tett, amelynek révén mind...
2022. Gróf Karátsonyi Guido születésének 205. éve és az általa alap...
Rádió Solymár, alapítva 2019-ben
Üzemeltető: Rádió Solymár Alapítvány
Bírósági végzés száma: 1400/Pk.60138/2023
Szervezet nyilvántartási száma: 13-01-0004378
Számlavezető: MagNet Bank
Számlaszám: 16200137-18557851
ARTISJUS SZERZŐDÉS SZÁMA: W/001881
Hozzászólások (0)