majális

5 Találatok / Oldal 1 / 1

play_arrow
2

INTERJÚ

„OLYAN, MINT BARCELONÁBAN” – EGY SPANYOL A SOLYMÁRI MAJÁLISON

  Daniel Martinez spanyol pszichológus solymári feleségével 2 éve úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek Barcelonából Solymárra. Azóta szorgalmasan tanulja nyelvünket. Aktív a kisebb helyi közösségekben, például a Svábházban működő Sütiklubban, ahol tavaly télen spanyol karácsonyi specialitásokkal ismertette meg a tagokat. Az idei főzőversenyen Hartmann Hellebrandt Hilda társaságában kóstolta meg a készülő ételeket és egy villáminterjúban fogalmazta meg véleményét. A majálist egy spanyol tavaszünnephez hasonlította, melyhez egy érdekes szokás is kapcsolódik.

today2023.05.05. 2

play_arrow

INTERJÚ

„EGYIK ÉTEL JOBB VOLT, MINT A MÁSIK” – RÓZSA ISTVÁN MESTERSZAKÁCS

  A XVII. Solymári Főzőversenyen Rózsa István mesterszakácsnak, a verseny egyszemélyes zsűrijének nem volt könnyű dolga. A csapatok minden trükköt bevetettek, a rafinált fűszerezéstől kezdve a parádés terítékig, hogy meggyőzzék a séfet, aki viszont az egyszerűséget szereti. A NOE slambucát ki is emelte, bár ez az étel most nem hozott helyezést számukra. Amikor az interjúra érkeztünk, egy régi ismerősével fényképalbumot nézegettek, ennek apropóján egy kis visszaemlékezéssel kezdtük. Képünkön Rózsa István […]

today2023.05.04.

play_arrow
1

RIPORT

XVII. SOLYMÁRI FŐZŐVERSENY – A CSAPATOK ÉS ÉTELEIK (HANGOS RECEPTEKKEL)

2023.05.01. Jegenye-völgy Az idei főzőversenyen nem volt megkötés sem az alapanyagok, sem a módszerek tekintetében. A zsűri elnöke, Rózsa István mesterszakács a csapatok rafinált fűszer használatát emelte ki és hogy mindenki nagy hozzáértéssel és higiénikusan készítette el ételét. Összeállításunkban bemutatkoznak a versenyzők és ki hosszabban, ki rövidebben elárulja féltve őrzött, titkos  receptjét. Nehéz dolga volt a zsűrinek, de végül meghozták a döntést: Motschok 1 Brigád Schmoizberger Buam Kilenc Ujj Borítóképünkön […]

today2023.05.02. 1

play_arrow
2

INTERJÚ

MAJÁLIS A JEGENYE-VÖLGYBEN – AMIT A FŐZŐVERSENYRŐL TUDNI KELL

  Az önállóság jegyében hirdeti meg Solymár Nagyközség Önkormányzata a XVII. Főzőversenyt, mely a jegenye-völgyi majális népszerű programja. Hogy ez az önállóság mit is jelent és az egyéb tudnivalókat Dr. Szente Kálmán polgármester mondta el rádiónknak. Képünkön a 2022.  évi  főzőversenyen II. helyezett Rádió Solymár csapat és barátai

today2023.04.18. 1 2

0%