solymári búcsú

13 Találatok / Oldal 1 / 2

play_arrow

INTERJÚ

A BÚCSÚ ÉS AZ ÚJ SOLYMÁR-BRAND – GAAL-HASULYÓ BERNADETT INTERJÚ

  HAGYOMÁNY-OTTHON-KÖZÖSSÉG, ezek az új Solymár-brand hívószavai, melyek a logóval együtt arra hivatottak, hogy tömören megjelenítsék a település értékeit. Rendezvényeken, plakátokon, weboldalon és még sok helyen hirdetheti Solymárt az új brand, ami az alpolgármester reményei szerint a hivatalos címer mellett meghatározó szellemiségi jelkép lehet a jövőben. Az idei búcsú új helyszínen lesz, erről is és a közelmúlt legfontosabb feladatairól is kérdeztük a kulturális munkacsoport vezetőjét.  

today2023.09.06.

play_arrow
2 1

SOLYMÁRI PORTRÉK

SZENTE KÁLMÁN SOLYMÁRI LAKOS ÉS DR. SZENTE KÁLMÁN POLGÁRMESTER

  A Solymári portrék mai adásába is (a felvétel június 16-án készült) eredetileg egy vendéget hívtunk. Viszont az ő személye annyira elválaszthatatlan a település ügyeitől, hogy a magánember után a polgármestert is kérdeznünk kellett. A beszélgetés első felében ismerjék meg Szente Kálmán agrármérnök, solymári lakost, aki öt gyermek édesapja, a túrázás szerelmese és még soha nem veszett össze egyetlen szomszédjával sem. A beszélgetés második részében a település akut problémáiról faggattuk […]

today2023.06.21. 1 2

play_arrow
2 7

INTERJÚ

„NEM AKARTUK A SVÁBHÁZ LÁTOGATÓIT BÚCSÚ NÉLKÜL HAGYNI” – HARTMANN HELLEBRANDT HILDA

  2016 óta a Solymári Búcsú részeként a Svábház is minden évben önálló programot szervez. Idén a központi rendezvények elmaradtak, de a Bauernhausban kétnapos "NyárBÚCSÚztató"-t rendeztek. Egyik programjuk olyan sikeres volt, hogy "HANGSZERPARÁDÉ" címmel sorozat indul a Svábházban szeptember 30-án. Első alkalommal Winhardt Ildikó a tiroli kromatikus „hackbrettet” (cimbalom-citerát) mutatja be a közönségnek. A következő előadás november 11-én lesz, amelynek keretében Tokodi Gábor lantművész a lantot ismerteti. A hangszereket a […]

today2022.09.22. 7 2

play_arrow
9 4

INTERJÚ

„A BÚCSÚT LELKI TARTALOMMAL SZÁNDÉKOZUNK MEGTÖLTENI” – SZEMERE JÁNOS INTERJÚ

  A Solymári Búcsú egyházi és világi része mostantól különválik. A kérdés az, hogy mit jelent ez a rendezvény jövőjére nézve. A beszélgetésből kiderül, miként zajlottak a tárgyalások az egyházközség és az önkormányzat között, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet. Szemere János plébános hangsúlyozta, az egyház továbbra is nyitott az együttműködésre, de bizonyos változtatásokkal. Kép: Szépsolymár

today2022.08.26. 4 9

play_arrow
6 3

INTERJÚ

„NYÁRBÚCSÚZTATÓ” RENDEZVÉNYEK AZ EGYHÁZI BÚCSÚ IDEJE ALATT 2022 – DR. SZENTE KÁLMÁN INTERJÚ

  Árusok és rendezvénysátor nem lesz, de azért azok sem maradnak programok nélkül ezen a hétvégén, szeptember 9 és 11 között, akik a koncerteket, vagy éppen a vurstlit kedvelik. Solymár polgármesterétől többek között azt kérdeztük, hogy miért nem használhatja az önkormányzat a már megszokott területeket, és hogy a kialakult helyzetre milyen megoldások lehetségesek? Elsőként arról érdeklődtünk, hogy mikor értesítette a római katolikus plébánia az önkormányzatot arról, hogy nem járul hozzá […]

today2022.08.25. 3 6

0%