ÜNNEP

41 Találatok / Oldal 1 / 5

Háttér
play_arrow

ÜNNEP

A HELYTÖRTÉNETI TÁRSASÁG ZENÉS EMLÉKMŰSORA – HŐSÖK NAPJA CENTENÁRIUM 2024

  „A világháború mindenre kiterjedő traumája, illetve a súlyos veszteségek sajátos módon nemhogy gyengítették a nemzeti egységet, hanem inkább erősítették. Ugyanez vonatkozik a helyi, falusi, városi közösségekre is, amelyeket minden korábbinál jobban összevont a közös szenvedés emléke. Így volt ez Solymáron is, ahol már a törvény megszületésének évében felállították a falu hősi emlékművét, amelyre 64 háborús hősi halott nevét vésték fel.” - Baják László történész "Örökségünk és egyben kötelességünk tisztelegni […]

today2024.05.24.

play_arrow
1

ÜNNEP

„AZ EMLÉKMŰVET 1949-BEN MEGCSONKÍTOTTÁK…” – HŐSÖK NAPJA CENTENÁRIUM 2024

  "Őseink, Hőseink – Kisokos a solymári hősök emlékművéhez" címmel foglalta össze az 1924-ben megépített hősi emlékműről tudható információkat Milbich Tamás helytörténeti kutató a Szépsolymár oldalon. A napokban megjelent írás és a centenárium apropóján beszélgettünk a szerzővel a "Hősök napja" történetéről, a solymári emlékműállításról, az ünnepség egykori nagyszabású lebonyolításáról. A "Hősök napja" nemzeti ünnep volt. A 40-es években szovjet katonákat temettek az emlékmű mellé és a szovjetek az ünnepet nemkívánatosnak […]

today2024.05.24. 1

ÜNNEP

HANGZÓ ADVENTI KALENDÁRIUM

Jablonkay Mária, a Helytörténeti Társaság elnöke ajánlotta figyelmünkbe azokat a németországi rokonai és ismerősei által készített hangfelvételeket, melyeket megzenésítettünk és advent kezdetétől vízkeresztig minden nap  közzéteszünk egyet. Ez az időszak bővelkedik jeles napokban és népszokásokban, amiket az alábbi hangzó kalendárium megidéz. A szöveget összeállította: Jablonkay Lydia Ötletgazda: Schenk Júlia & Schenk Angyalka A felvételek 2020-ban készültek Előadják: Dec. 3. - Walter Sennon Dec. 4. - Bálint Dániel Dec. 5. - […]

today2023.12.03.

play_arrow
10

ÜNNEP

17 ÉVIG A FIÓKBAN PIHENT – ÖTVENHATOS DAL SOLYMÁRNAK

  Van egy olasz futballcsapat, az SS Lazio, melynek szurkolói nem csupán évente egyszer, október 23-án, hanem hétről-hétre, minden focimeccs előtt megemlékeznek az 56-os forradalom hőseiről. A Lazio második számú himnusza az "Avanti Ragazzi di Buda", melyet sokan fasiszta indulónak tartanak, mások szerint az olaszok tisztelgése az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt. A dal szövegét Pier Francesco Pingitore írta még 1966-ban, a magyar forradalom 10. évfordulóján. 2006-ban, a […]

today2023.10.23. 10

play_arrow
2

ÜNNEP

HŐSÖK NAPJA 2023 – ÜNNEPI BESZÉDEK ÉS DÍJÁTADÓK

  A Solymárért kitüntetést 2023-ban Sarlós Bernát kapta, aki 1989-2004-ig volt a PEMÜ elnök-vezérigazgatója, 1972-2023 között a Solymári Viziközmű Társulat elnöke, 2005-től a Templom tér Alapítvány kuratóriumi elnöke.  A teljesség igénye nélkül néhány eredmény, ami elnöksége alatt született: az új szembemiséző oltár, a hangosítás és a világítás, a főcsillár felújítása, a sekrestyében vizesblokk kialakítása, óraszerkezet és hangvezérlés, a Krisztus-szobor restaurálása, a templom padjainak felújítása, növénytelepítések a Templom téren illetve a […]

today2023.05.28. 2

play_arrow

ÜNNEP

A ZENE, AMI NÉLKÜL NINCS HŐSÖK NAPJA – ICH HATT’ EINEN KAMERADEN (DER GUTE KAMERAD)

  A dal szövegét német költő, Ludwig Uhland írta 1809-ben, közvetlen inspirációja a csapatok bevetése volt a tiroli forradalom ellen. A megzenésítés Friedrich Silcher nevéhez fűződik, aki 1825-ben svájci népdal alapján komponálta. A dal egy katona közvetlen megtapasztalásáról szól, amikor a csatában elvesztette bajtársát. Szövege nem kötődik sem politikához, sem nemzethez. A solymári Hősök napi ünnepen az emlékmű koszorúzásakor is ez kíséri a koszorúzók főhajtását, tisztelgését. Zenés összeállításunkban a dal […]

today2023.05.26.

0%